Bemutatkozik a Thália Stúdió

– avagy Thália papjai meg vannak számlálva –

1967-ben egy derűs vagy borús? őszi /tán téli vagy tavaszi/ napon néhány madáchos diák elhatározta, hogy színházat teremt a gimnázium falai között: mások mellett Koltai Róbert, Verebes István, Gálvölgyi János színművészek és rendezők, Szegvári Katalin újságíró alapította meg a társulatot, amelyet mindig egy vezető tanár fogott össze, ahogy e sorok írója most – kis kihagyással huszon sok éve.

Túl azon, hogy minden iskolai március 15-iki műsort mi adjuk, vagy fellépünk a Madách-napon – verejtékkel keresve a sokadik rendhagyó katarzis lehetőségét, hogy elűzhessük az ünnepekre óhatatlanul lerakódó patetikus ásítás reflexeit, és megpróbálunk rendhagyó, meglepő, és igen: szép előadást írni és eljátszani – tehát túl ezeken a vállalt „kötelességeken” – minden évben önálló bemutatóval jelentkezünk.

Generációs kérdések, a felnőtté válás kálváriája, szerelmek, csalások és csalódások – csupa mai téma áll darabjaink középpontjában. Eredeti, saját és egészestés művekről van szó, amelyet immár több éve nem csupán házi színpadunkon adunk elő, hanem koprodukcióban a Gólem Színházban is. Így, ha csak néhány cseppel is, de bekerülhettünk a magyar független színjátszás véráramába.

És hogy mit csinálunk még? Izgulós felvételi, heti két délután próba helyzetgyakorlatokkal, színpadi mozgással, sok örök barátság, alkotó táborok, öröm, ha sikerünk van, könnyek, ha sikerünk van – és bár nem „színészképző” a Thália, nem „ússzuk meg” azt a sok tehetséget, akik immár a színi pályán vannak. Nem sorolom őket, mert megbántanám, akiket kifelejtek. Aki kedvet érez, próbálja ki feltétlenül, mert ahogy a fenti egyik darab írja: Bármi lehet.

Dancs István, a Thália Stúdió vezető tanára